Apostolok cselekedetei 13.fejezet.
Pál első térítői útja. Cziprusban prédikálja az evangyéliomot.
Valának pedig Antiókhiában az ott levő gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, ki hivattatik vala Nigernek, és a Czirénei Luczius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt ...
Apostolok cselekedetei 12.fejezet.
Jakab halála. Péter kiszabadulása.
Abban az időben pedig Heródes király elkezde kegyetlenkedni némelyekkel, a gyülekezetből valók közül.
Megöleté pedig Jakabot, Jánosnak testvérét, fegyverrel.
És látván, hogy ez tetszik a zsidóknak, föltette magában, hogy elfogatja Pétert is. ...
Apostolok cselekedetei 11.fejezet.
Péter igazolja pogányokkal való társalkodását.
Meghallák azonban az apostolok és a Júdeában levő atyafiak, hogy a pogányok is bevették az Istennek beszédét.
Mikor azért felment Péter Jeruzsálembe, vetekedének ő vele a zsidóságból valók,
Mondván: ...
Apostolok cselekedetei 10.fejezet.
Kornélius és háza népe Péter által megtér és megkeresztelkedik.
Vala pedig Czézáreában egy Kornélius nevű férfiú, százados az úgynevezett itáliai seregből.
Jámbor és istenfélő egész házanépével egybe, ki sok alamizsnát osztogat vala a népnek, és ...
Apostolok cselekedetei 9.fejezet.
Saul megtérése és első élményei Damaskusban és Jeruzsálemben.
Saulus pedig még fenyegetéstől és öldökléstől lihegve az Úrnak tanítványai ellen, elmenvén a főpaphoz,
Kére ő tőle leveleket Damaskusba a zsinagógákhoz, hogy ha talál némelyeket, kik ez útnak követői, akár ...
Apostolok cselekedetei 8.fejezet.
Saul az anyaszentegyházat pusztítja.
Saulus pedig szintén javallta az ő megöletését. És támada azon a napon nagy üldözés a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és mindnyájan eloszlának Júdeának és Samáriának tájaira, az apostolokat kivéve.
Istvánt pedig eltakaríták ...
Apostolok cselekedetei 7.fejezet.
István első vértanú prédikácziója, elragadtatása és halála.
Monda pedig a főpap: Vajjon így vannak-é hát ezek?
Ő pedig monda: Férfiak, atyámfiai és atyák, halljátok meg! A dicsőségnek Istene megjelenék a mi atyánknak, Ábrahámnak, mikor Mezopotámiában vala, minekelőtte ...
Apostolok cselekedetei 6.fejezet.
Hét diakonus. A gyülekezet nevekedése.
Azokban a napokban pedig, mikor a tanítványok szaporodának, támada a görög zsidók közt panaszolkodás a héberek ellen, hogy az ő közülük való özvegyasszonyok mellőztetnek a mindennapi szolgálatban.
Annakokáért a tizenkettő egybegyűjtvén a ...
Apostolok cselekedetei 5.fejezet.
Anániás és Safira.
Egy ember azonban, névszerint Anániás, Safirával, az ő feleségével, eladá birtokát.
És félre tőn az árából, feleségének is tudtával, és valami részét elvivén, az apostoloknak lábai elé letevé.
Monda pedig Péter: ...
Apostolok cselekedetei 4.fejezet.
Péter és János fogsága, vallástétele a főtanács előtt és szabadon bocsáttatása.
Míg ők azonban a néphez szólottak, oda léptek hozzájuk a papok és a templom felügyelője és a sadduczeusok,
Neheztelve amiatt, hogy ők a népet tanítják, és hirdetik a Jézusban a halálból ...
Apostolok cselekedetei 3.fejezet.
Csodatétel a sántán.
Péter és János pedig együtt mennek vala fel a templomba az imádkozásnak órájára, kilenczre.
És hoznak vala egy embert, ki az ő anyjának méhétől fogva sánta vala, kit minden nap le szoktak tenni a templom kapujánál, melyet Ékesnek neveznek, hogy kérjen alamizsnát ...
Horoszkóp – Mit Üzennek a Csillagok az Életedről?
Az ember ősidők óta figyeli az égbolt változásait, a csillagok állását, a Nap és a Hold mozgását. Az asztrológia nem csupán egy régi hagyomány, hanem egyfajta szimbolikus nyelv, amely segít abban, hogy jobban megértsük ...
Apostolok cselekedetei 2.fejezet.
A Szentlélek kitöltetése. Nyelvtudomány.
És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.
És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala.
És megjelentek előttük kettős ...
Apostolok cselekedetei 1.fejezet.
Előszó. Krisztus mennybemenetele.
Első könyvemet írtam, Theofilus, mindazokról, amiket kezdett Jézus cselekedni és tanítani,
Mind a napig, melyen fölviteték, minekutána parancsolatokat adott a Szent Lélek által az apostoloknak, kiket választott vala magának.
Kiknek az ő szenvedése után sok jel által meg is ...
Betegek jogai és kötelezettségei a magyar egészségügyi ellátásban – átfogó magyarázat
Az egészségügyi ellátás igénybevétele számos jogot és kötelezettséget von maga után mind a betegek, mind az ellátást nyújtó szakemberek ...
János evangyélioma 21.fejezet.
Krisztus megjelenése a Genezáret tavánál.
Ezek után ismét megjelentette magát Jézus a tanítványoknak a Tibériás tengerénél; megjelentette pedig ekképen:
Együtt valának Simon Péter, és Tamás, akit Kettősnek hívtak, és Nátánáel, a galileai ...
János evangyélioma 20.fejezet.
Krisztus feltámadása után megjelenik Mária Magdalénának.
A hétnek első napján pedig jó reggel, amikor még sötétes vala, odaméne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kő a sírról.
Futa azért és méne Simon Péterhez és ama ...
János evangyélioma 19.fejezet.
Jézus Pilátus előtt. Megostorozás. Töviskorona.
Akkor azért előfogá Pilátus Jézust, és megostoroztatá.
És a vitézek tövisből koronát fonván, a fejére tevék, és bíbor köntöst adának reá,
És mondának: Üdvöz légy zsidók ...
János evangyélioma 18.fejezet.
Jézus elfogatása.
Mikor ezeket mondta vala Jézus, kiméne az ő tanítványaival együtt túl a Kedron patakán, ahol egy kert vala, amelybe bemenének ő és az ő tanítványai.
Ismeré pedig azt a helyet Júdás is, aki őt elárulja vala; mivelhogy gyakorta ott gyűlt egybe Jézus az ő ...
János evangyélioma 17.fejezet.
Krisztus főpapi imája magáért, tanítványaiért és híveiért.
Ezeket beszélte Jézus; és felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, eljött az óra; dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsőítsen téged;
Amiként te hatalmat adtál néki minden testen, hogy ...